“[...] Gomolygó érzéshalmazzal áll a vászon elé. Keze alatt alakul az egész, olyasformán, mint a gyöngyfűzés. Engedi egyik szemet a másikra, jönnek az ecsetvonások egymás után; a festmény elkészültével szinte egy időben születik meg számára is a konkrét kép. [...]
Jánosi Katalin festői világa lágy és nosztalgikus, áthatja a nyugalom és az állandóság érzete. Olyan miliő ez, ahol a magány a belső gazdagodásnak nyit teret.”
Rados Virág
Népszabadság 2001.
 
 
“[...] Az évek múlásával kialakított egy sajátos, nagyon belülről építkező festői nyelvet. [...] Képein olyan emberszerű alakok és állatszerű emberek jelennek meg, melyek magányosságot és összetartozást egyaránt és együtt képesek megjeleníteni. [...]
Sajátságosak a művész romábrázolásai. Sejtetnek is elsüllyedt struktúrákat, de mégsem konkrétak, épségben is vannak és romosak is.
Jánosi Katalin erős intellektuális hátterű festészete gondolat és érzelem egyaránt. Mindkettő fontos a festészetben, bár manapság sokan tagadják az együttes jelenlét szükségességét. Ő - szerencsénkre - nem.”
Feledy Balázs
Mesterecsetek 2001.
 
 
“Munkáimat nem a témák sokfélesége jellemzi. Nem a konkrét objektum, hanem az általa kifejezhető érzelem, hangulat, üzenet a döntő számomra. A tárgyak, kövek, mohalepte romok világa az időt, az elmúlást hordozzák, a formák felbomlása, sebei számomra emberi sorsok kifejezői. Ezt a drámát, a formák világának pusztulásán túl az élet csodájának időtlenségét igyekszem kifejezni festményeimen.”
Jánosi Katalin
1999.
 
 



Előző oldal